Szoboszlai Dominik immár a második szezonját kezdte meg Liverpoolban, és eddig nagyon úgy tűnik, hogy az új edző, Arne Slot személye új lendületet adott számára. Az előző szezon végére kissé elfáradt ugyan a magyar klasszis, és Jürgen Klopp is kevesebbet játszatta, szerencsére ez csak időszakos volt, az új edzővel pedig remekül megtalálta a közös hangot.
Slot a bajnokság mellett a Bajnokok Ligájában is számít Szoboszlaira, aki meg is hálálta a bizalmat, hiszen a Milan ellen betalált, a magabiztos, 3-1-es rajt pedig önbizalmat adhat a Liverpoolnak a következő összecsapásokra.
Szoboszlait a San Siróban Okaforral cserélt mezt a meccs végeztével, majd Milan szerelésben köszönte meg a közönség buzdítását. Erre sokan felkapták a fejüket, ő azonban elárulta, hogy miért is volt számára igazán különleges ez a pillanat:
Los fanáticos del Ferencvaros recibieron noticias inusuales y será difícil
Leer más…
„Miért vettem fel a Milan mezét? Mert Milan-szurkoló vagyok, ezt minden barátom tudja rólam. A budapesti lakásomban is van egy közös fotóm Paulo Maldinivel, még a mamám kísért el, amikor találkozhattam vele”
– mondta a magyar válogatott csapatkapitánya az olasz újságírók érdeklődésére.
Persze több se kellett, az olasz drukkerek és a sajtó fantáziája is egyből beindult, sokan pedig már arról kezdtek álmodozni, hogy Szoboszlai Dominik a Milanban köthet ki. Erről persze szó sincs, Szoboszlainak egészen 2028 nyaráig szól a szerződése a Liverpoolnál, tavaly 70 millió eurót fizettek a játékjogaiért a Lipcsének, amivel a valaha volt legdrágább magyar focista lett.
Dominik egyébként a legutóbbi Premier League meccsen is szerephez jutott, és ugyan nem játszotta végig a Bournemouth elleni találkozót, a 3-0-s végeredmény pedig az első helyre röpítette a Liverpoolt.
Se han sorteado los cinco números de la lotería y el premio mayor podría hacer ricos a sus bisnietos también
Leer más…
Igaz, a címvédő, még veretlen Manchester City egy meccsel kevesebbet játszott, a Vörösök számára így is egészen jól indult az új szezon, és ebben az idényben is minden esélyük megvan arra, hogy az elsők között végezzenek, csakúgy, mint tavaly, amikor a bronzérem jutott Szoboszlaiéknak.
A Bajnokok Ligájában nem a Milan lesz az egyetlen olasz csapat, amellyel összecsapnak, a Bolognát hazai pályán fogadják. Ezt követően Szoboszlai visszalátogat sikerei korábbi helyszínére, és Lipcsében is pályára léphet. Az új lebonyolítású BL-ben a tavalyi év meglepetéscsapataival, így a veretlenül bajnokságot nyerő Leverkusennel és a La Liga bronzérmesével, a Gironával is találkoznak, de a Real Madriddal is összecsapnak a következő hetek-hónapok során.